Galyatető-Abasár

Fenen zengi Mátra, Kékes, én vagyok az illetékes...

Galyatető a Mátra egyik kapuja, be is mentünk rajta, miközben süvített a szél, szakadt a hó. Másfél perced volt, hogy gatyába rázd magad és Lovas Zoltán "törzsőrmester" irányításával már bent is találtuk magunkat a sűrűjében. Itt a gyönyörő szép magas fenyőfák között, egész jó idő volt, a levegő tiszta, s a szél sem süvített annyira. Tényleg fanszatikus táj volt. Lazán ereszkedtünk alá egészen a Vörösmarty túristaházig.

  A kilóméterek folyamatosan mentek a lábunkba, így az erdőbe egyre beljebb, s beljebb jutottunk. Most már csak a Mészáros Zolinak járt a szája, a többiek fejében már csak a túlélés halvány szikrája csillogott, ahogy szótlanul kígyózott a sor a fák között. Egyszer csak megpillantottuk Mátraházát. A megfáradt csapat - már ami megmaradt - Kékestető helyett Abasárt vette célba.

Az aznapi hagyományokkal már nem akartunk szakítani , ezért csak lefelé mentünk egészen a pince aljáig. 

A pincepörkölt saját sütésű cipóban, mátrai borokkal tálalva a mennybe röpített bennünket.